Új bejegyzés Frissítés

2005.02.22. 13:03

Az Airedale Terrier   Az airedale terrier középnagy, sportos, temperamentumos, állandóan vidám és vállalkozószellemû kutya. Szõrzete drótos, durva tapintású, enyhén hullámos, fekete, fényes nyereggel és vörösesbarna szõrzettel a fejen, mellkason és a végtagokon. Az airedale terrier nem vedlik, de szõrzetét rendszeresen trimmelni kell. Ideális családi kutya, szereti és igényli a nagy sétákat, az idõjárás minõségétõl függetlenül. Kiválóan alkalmas munkakutyának, kiképzéstõl függõen lehet kiváló vadászkutya, vakvezetõ vagy akár szánhúzó is. Viszonylag késõn érõ típus, kb. kétéves korára válik csak igazán felnõtté. Ifjúkorában különösen szükség van kutyánk nagyvonalú, de konzekvens nevelésére, ugyanis az airedale terrier, megejtõ báját és intelligenciáját bevetve, szívesen próbálja keresztülvinni saját elképzeléseit. Viszonylag egészséges fajta, akár 12-13 évig is hûséges kísérõje gazdájának. Az airedale a terrierek legnagyobbika – a terrierek királya – a maga  58 centiméteres marmagasságával. Jó 100 évvel ezelõtt, az angliai Yorkshire grófságban alakították ki az ott megtalálható kutyákból, célzott válogatással, hogy a környék sajátosságaiból fakadó feladatok elvégzésére alkalmas fajtát teremtsenek. Az airedale terrier ma is meglévõ sokoldalúságát, hajlamait könnyebben megérthetjük, ha ismerjük a korabeli tenyészcélokat. Yorkshire grófság Aire folyója a 700 méter magas, legelõkkel tarkított Pennine hegységben ered, s egy szénben gazdag iparvidéken, az Aire völgyében folyik tovább, hogy az Ouse-ba torkolljon, utolsó 60 kilométerén hajózhatóvá szélesedve. Az itt élõ bányászoknak, vadászoknak, farmereknek és állatkereskedõknek olyan egyszerû, kemény, ügyes és sokoldalú kutyára volt szükségük, melyet nyugodtan alkalmazhattak bármilyen célra, mely egyaránt volt kiváló vadász vízen és szárazon, a fácán mellett megfogta a patkányt is vagy akár képes volt marhát terelni. A környék korabeli kutyái persze még nem rendelkeztek egységes külsõvel. A fajta kialakítása során valószínûleg felhasználták többek között az otterhoundot, a bullterriert, az Old English terriert, sõt talán a gordon szettert is, utóbbit a szõrszín és az apportkészség javítására. Idõvel az Aire völgyében egyre egységesebb lett a kutyaállomány, s a kialakulóban lévõ, sokoldalú és megbízható új fajta egyre távolabbi tájakon is támogatókra talált. Munkakutya mivolta miatt hívták egyszerûen „working terriernek” is vagy a kisméretû, de akkoriban szintén dolgozó yorkshire terrierhez hasonlóan „waterside terriernek.” A grófságban fekvõ Bingley városának nevét is viselte egy ideig a fajta, majd elsõként 1878-ban dr. Gordon Stadles bíró nevezte airedale terriernek. 1881-ben Shaw író és kinológus a következõket írja egyik könyvében: „Az airedale terrier az Aire völgyében fekvõ települések univerzális kutyája. A vízivadak minden fajtájára használják, de hasznos segítsége a csapdát állító orvvadászoknak is, hiszen parancsra, minden hang nélkül kutatja át a sövényeket és bozótosokat, hogy a meglapuló nyulakat a hálókba hajtsa.” 1957-ig az volt az általános nézet, hogy az elsõ kutyakiállítást 1859-ben tartották Newcastle-on-Tyne-ban. További kutatások azonban kiderítették, hogy e kiállítást már egy jó évtizeddel korábban megelõzte a szintén angol Clevelandbeli show, ahol terriereket, társasági (toy) kutyákat és spánieleket mutattak be. Az 1840-es években több kiállítást is rendeztek ugyanezen fajtáknak, s akkoriban gyakran elõfordult, hogy a kiállítást követõen a terrierek gazdái még egy patkányfogó versenyen is részt vettek aznap kutyáikkal. Az elsõ champion kiállítást Birminghamben tartották 1859 decemberében, egyelõre csak vadászkutyáknak. A következõ években azonban már terrierek is indulhattak. A hamar népszerûvé váló kiállításokon minden kutyatulajdonos részt vehetett, nem volt még semmilyen irányító szervezet, így a helyzet olykor felettébb kaotikussá vált. 1873-ban végre megalapítják az Angol kennel Clubot és megnyitják a törzskönyvet. Az elsõ kötet a maga 600 oldalával 4027 kutyát regisztrál, de ebben még hiába keressük az airedale terrier nevet. A fajta korabeli példányai ekkor még a drótszõrû terrierek egyikeként szerepelnek a „non-sporting” csoportban. (A másik csoport ekkor a „sporting” kategória.) A következõ kötetben már megtalálható az önálló terrier csoport is. A „sporting” szó jelen esetben a vadászatot jelöli, ezért is furcsa, hogy a terrierek kezdetben miért a „nem vadászó” kategóriában szerepeltek. Az Aire völgyében 1864-ben tartották az elsõ kutyakiállítást, a Kheighly Agricultural Show keretében, külön osztállyal a „broken-haired” terriereknek. Itt szerepelt az airedale terrier is, ekkor még waterside terrier néven. 1879-ben már a Bingley terrier elnevezés is elõfordul. Ebben az évben egy elismert szaktekintély, Hugh Dalziel bírál Bingley város kiállításán, e ezt követõen egy igen kiváló Bingley terrierrõl tudósít. Publikációja felkelti a fajta iránti általános érdeklõdést. A fajta addigi rajongói pedig azért protestálnak, hogy Bingley városát ismerjék el a fajta származási helyeként. Egy évvel korábban bírál a városban dr. Gordon Stables, s használja a kiállítást követõ beszámolójában az airedale terrier nevet. Az ezt követõ néhány évben még több elnevezés használatos, a Kennel Club 1886-tól jegyzi törzskönyvében airedale terrierként a fajtát. A korabeli kiállítási sztárok és tenyészkutyák közül érdemes megjegyezni Airedale Jerry nevét, ez a kan ugyanis Ich. Warland Ditton keresztül közvetlenül megtalálható számtalan mai vonalban. A fajta Ádámja igazából Jerry apja, Rattler, de fia nála is nagyobb hírnévre tesz szert. Egy 1913-as leírás szerint Jerry nagy, erõs csontozatú kutya volt, hosszú, típusos fejjel és igazán kemény, drótos szõrzettel. Jerry volt Ch. Cholmondeley Briar apja, annak a kutyának, akirõl az elsõ fajtaleírást készítették. Briar 170 elsõ díjat  nyert kiállítási karrierje során, melyet hat hónaposan kezdett. õ nyerte a fajta elsõ CC (challange certificate) címét. Az igazi airedale terrier napjainkban is kiváló, látványos show-kutya. A sikerhez azonban nem elég egy viszonylag jó anatómiájú kutya: azt tökéletesen is kell felkészíteni és bemutatni. A szõrzet trimmelését, felkészítését illetõen elõször kérjünk segítséget kutyánk tenyésztõjétõl, hiszen a kutyakozmetika, a „grooming” külön szakma, sõt mondhatni mûvészet. A kiállítási siker másik igen fontos tényezõje a kutya bemutatás a ringben, a handling. Egy anatómiailag tökéletes, jól trimmelt kutya kétségtelenül pozitív benyomást kelt a bíróban, de gyõztes csak az a kutya lehet, melynek felvezetõje kutyája elõnyeit a kellõ pillanatban és a kellõ hangsúllyal tudja bemutatni, kiemelni. Ezért kutyánkat már kölyökkorától szoktassuk hozzá, nyugodtan eltûrje, ha megérintjük, megfogjuk, hogy ezáltal a kiállításon a legelõnyösebb pózba segíthessük. Nem olyan ördöngõs dolog, hogy otthon, például trimmelés közben az asztalon néhány pillanatra beállítsuk kutyánkat. A kutya abban a pózban mutatja magát a legjobban, melyet magától vesz fel, a handlingnek tehát ezt a természetes pózt kell elõsegítenie. Ugyanígy a mozgást is gyakorolnunk kell. Minden kutya más-más tempóban mozog a legszebben: nekünk kell kitapasztalnunk, kutyánk mozgása mikor igazán szabad és tértölelõ. Az Amerikai Egyesült Államokban már igen korán, az 1870-s évek végén megérkezett az elsõ airedale terrier, ráadásul nem is akármilyen példány! Bruce, akit a jól ismert yorkshire-i kutyás, C.H. Mason vitt az Államokba, Ch. Brush apja, Bess nagypapája, aki nem más, mint Airedale Jerry anyja. Bruce kiállításokon is szépen szerepelt, 1881-ben egy New Yorkban rendezett show-n nyert elsõ díjat a drótszõrû terrierek osztályában. Napjainkban Amerikában az egyes fajták munkaversenyei szinte ugyanolyan nagy nyilvánosságot kapnak, mint a kiállítások. Az Airedale Terrier Club of America is megalapította saját sportbizottságát 1985-ben, s azóta folyamatosan rendeznek vadászversenyeket. Érdekes, hogy az amerikaiak nagy hangsúlyt fektetnek a vízimunkára és szinte a retrieverekhez hasonlóan foglalkoznak a vadászó airedale terrierekkel. Stephan P. Gilbert, a sportbizottság létrehozója a new yorki Bowell kiadó „The New Airedale terrier” c. könyvében arra kéri az olvasót, hogy szenteljen nagy figyelmet a Chesapeake Bay retrievernek és az ír vízi spánielnek, hiszen az airedale terrier szinte e két fajtából tevõdik össze. A vadászat mellett rendeznek engedelmes és ügyességi (obedience és agility) versenyeket is a fajta a számára. De ez nemcsak Amerikára, a kontinensre is jellemzõ. Németországban az airedale terrier kezdetben mint kiváló munkakutya vált népszerûvé, vég nélkül dicsérték kiváló õrzõ-védõ és nyomkövetõ képességét. Németországban 1893-ban érkezett az elsõ airedale terrier, egy évvel késõbb a müncheni kiállításon már 8 példány szerepelt. Németországból származó airedale terriereket használtak Kínában szanitéc- és hírvivõkutyának az 1900-as években. Japánok is használták a fajtát a japán-orosz háborúban. Az airedale terrier sokoldalú képességeit napjainkban családi kutyaként is kiválóan kamatoztatja, de sportkutyaként is sok örömet szerezhet gazdájának. Egy biztos, unatkozni nem lehet mellette, élénk, temperamentumos, tettrekész lénye mindig valami új feladatot kíván, egy airedale minden történésben részt kíván venni.

[1-1]